Történelemhamisítás
Ma,
amikor a válság dübörög és a legkülönbözőbb szinteken és minőségekben
érzékelő emberek és csoportok is egyöntetűen állapítják meg, hogy nagy
baj van a világgal és talán még nagyobb baj van szegény hazánkkal,
amelynek hajója hánykolódik és az elsüllyedés fenyegeti, most aztán
volna égető szükség a pontos jelentésű, s mindenki számára ugyanazt
üzenő szavakra. De ilyenek már szinte nincsenek is. Szavainkra rátette a
piszkos kezét a válságcsináló pénzügyi nagyhatalom, a megnevezhetetlen
elkülönülés, a nem – Thomas Mann-i Varázshegy fent Davosban vagy lent a
tenger szintjén, éppen a New York-i Szabadság-szobor tövében, ahol
locsog az örökös hullámzás. A világuralomhoz és a mai háborúkkal teli
irányításhoz mindenképpen kibelezett, üres szavakra van szükség. A
rablóháború legyen „demokrácia-terjesztés”, a nyomorgó tömeget nevezzük
„leszakadók”-nak, amelyben benne foglaltatik az önhiba és az
elmaradottság, sőt még a népiség is. Aki sok pénzt összeharácsolt,
összeprivatizált, összeközvetített, fel- és leminősített, az sohasem
leszakadó, legfeljebb néha séta közben leszakad egy kicsit a többitől a
börtönudvaron. De akinek még ennél is több összejött, azt még ez a
veszély sem fenyegeti, mert azt megvédi off-shore-ja és őkelme már a
nemzetköziek csapatába tartozik, akit hivatalból megvédenek.
Velejéig
hazug világban élünk, amelyben még az igaz állítás is csak félénken és
magyarázkodva mer előtörni, mert mégiscsak azokat a szavakat kell
használnia, amelyeket előzőleg már kibeleztek. Kijegecesedett szokássá
vált, hogy egyes közírók, Népszabadság-tollnokok az előző hazugságaikra
építés módszerét választják. Beigazolt állításnak veszik, amit előzőleg
hazudtak, és ezekből az elemekből hoznak létre már szilárd igazságnak
látszó állításokat. Ha egyszer egy Révész Sándor leírta már, hogy a Föld
lapos, mint a pászka, és a magyar bűnös nép, benne én pedig antiszemita
vagyok többmilliomod magammal – igaz vezérürüként –, akkor ő már ezeket
a hazugságokat tényként kezeli. És nincs egyedül. A módszer arat, mint a
halál.
Díszlik
az egészben valami marxizmusból visszamaradt, azt is mondhatnók,
leszakadt. A nagy marxista tévedéseket, amelyekben már az öreg sem hitt
és csak Engels rendszerező munkája következtében maradtak fenn, majd
később Sztalin ordas hazugságait az állandó ismétlés tartotta életben.
Göbbels is próbálkozott ezzel a módszerrel, de neki nem volt kifutása.
Most
Orbán Viktor és Magyarország van soron. Miután az Országgyűlés
alkotmányozott és szabályszerű kétharmados többséggel el is fogadta,
kiderült, hogy a miniszterelnöknek mennie kell – mert tönkreteszi a
gazdaságot. Előzőleg ugyanis az lett hazudva. Akkor még csak a gazdaság
érdekelte a nemzetközieket. Világszerte. A bankadó, a magánnyugdíj
pénztárak és a Szurgut Nyeftegaz. A marxizmust különben is mindig a
gazdaság hozta lázba, meg a proletariátus, amelyről az atyának halvány
fogalma sem volt. Orbánnak tehát néhány hónappal ezelőtt még csak
gazdasági ballépései miatt kellett volna mennie, sőt, eleinte csak
Matolcsy tetemén keresztül, de aztán a lelépést kiterjesztették
mindkettejükre. Mert volt egy bökkenő: az alkotmányt nem tűzhették
horogra, mint valami legyet. A készülő szöveget munka közben, s az
elfogadás módját, házszabályszerűségét szóvá tehették, de azt el kellett
hallgatniuk és most is el kell hallgassák, hogy az alkotmányban a
kereszténység, az „Isten áldd meg a magyart” és a magyar alapállás a
bajuk. Nekik és nemzetközi tartozékaiknak. Ezt egyszerűen nem lehetett
kimondani.
Most
már azonban megváltozott a helyzet. A nemzetközi támadások olyan
nagyzenekari erővel szólnak, bombardon, üstdob, cintányér, s távolról
még a lánctalp-csörgés is – mint modern effekt – be van vetve, hogy most
már az alkotmány életbe léptetésének igényével is elő mertek állni,
noha magát az Istent és a hazát még talán nem hozták szóba. Óvatosan
hazudnak, erőteljesen szervezkednek. A szervezés ereje, nagyságrendje
akkora, hogy nevetséges dolog mögötte csupán a hazai ellenzéki pártokat
vagy a liberalizmus berlini, New York-i Konrád Görgyeit vagy Kertész
Ákosait megtalálni. Ők ott feszítenek természetesen, de csak
segédcsapatként, sokszor előretolt egységként. Kiteszik a seggüket az
ablakba, hogy az arra járó rácsaphasson. Nem, ehhez a szervezéshez, amit
itt működésben látunk, ők édeskevesek. Itt a Moszad dolgozik.
A
cél világos. A magyar gazdaság rendben van és senkit sem érdekel, mert
nem tétel. Akinek a magyar munkaerő olcsó, az idejön és befektet,
dolgoztat. Az Orbán-kormány a tisztességesnek tisztességes hasznot
szavatol. Az alkotmány életbe lépésével és más magyar intézkedésekkel
megindulhat az az évtizedes, nemzedékek munkáját igénylő folyamat,
amelyben a magyarság újra magyar, keresztény anyanemzetté válik, és a
családpolitikának köszönhetően lelassul a népességfogyás. Magyarországon
így beköszönthet a magyarság senkit sem bántó uralomra kerülése, együtt
a hozzá húzó, beilleszkedett, esetleg asszimilálódott magyar
zsidósággal, de nem következhet be az a képtelenség, hogy egy törpe
kisebbség uralkodjék egy történelmi nemzet felett. Amit a Moszad, Izrael
és New York akar.
Ilyen
helyzet – a Kádár–Aczél-rendszerben csak részben állt fenn, mert
Moszkva soha nem engedte és – csak az 1982-es IMF-be lépés után indult
meg hódító útján. A nyolcvanas évek végtelenül zavaros korszak volt.
Egyszerre indultak meg a nemzeti, össznemzeti, Erdélyt járó törekvések,
Lakitelek és a demokratikus ellenzéknek az a liberális és kifejezetten
zsidó és szabadkőműves munkája is, amely Kis János tevékenységében
összegződött.
A
Moszad mindennek a történelmi tudásnak a birtokában van. Már akkor is
itt kujtorgott hazánkban. A Moszad nem a Kádár–Aczél- rendszert akarja
visszaállítani. Semmit sem akar visszaállítani, hanem meg akarja
teremteni a feltételeit a Kárpát-medence bizonyos részében,
Csonka-Magyarországon (de esetleg csak a Dunántúlon) egy új, egy másik
ország megalapításának. A feltételek meg kell, hogy feleljenek Izrael
stratégiai és nemzetpolitikai igényeinek. Ezek az igények Izrael mai
állapotából, az arab szaporodásából és a zsidó nép túlterheltségéből
származó kifáradásából keletkeznek. Izrael évtizedek óta folyamatosan
háborúzik. Eleinte sorra-rendre nyert, amerikai fegyverekkel és
támogatással, most már egy-két alkalommal a vereség ízét is meg kellett
éreznie. Amerikát is sorozatos kudarcok érik arrafelé. Az amerikai
vezetés egyes részeiből is sugalmazhatják és pártolhatják egy
nyugalmasabb sziget megszerzését.
Ez
a körülmény vezet engem arra a következtetésre, hogy a Magyarország és
Orbán elleni világméretű, összehangolt fellépés mögött egy nagyobb
méretű, ezerszer hatékonyabb szervezőerőnek kell állnia, és az csak a
Moszad lehet. (Persze a CIA-val karöltve.) Ide nem elég egy Charles Gati
vagy egy Dallos György Berlinből, és még egy német szociáldemokrata
miniszter vagy maga a francia külügyminiszter is kevés. Ebben az esetben
most egy hatalmas hálózat működik, amelynek kiterjedése a különböző
befektetési alapoktól a különböző csoportokig – Bilderberg, Foreign
Affairs, stb. – terjed és amelynek a középpontjában a Moszad van. Már az
egész világsajtót megmozgatták. A világ minden részéből
meg-megszólalnak sose hallott személyek. Az ilyen sok-sok helyről szóló
támadó kórus, a sajtó, a tévék és a kisembernek látszó hozzászólók
megszervezéséhez olyan erő kell, amellyel csak az említett szervezet
rendelkezik. Amellett a megrendelő is erre mutat.
Mi
az esélye a magyarságnak és kormányának ebben az egyenlőtlen harcban?
Nem sok, de több, mint a felsorolásból kitetszik. Talán sokkal több is.
Az európai társadalmak közvéleményének többsége velünk érez. Keveset tud
a dologról, s a fenti erős megvilágításból még kevesebbet, de igazsága
terjed. Nagy szolidaritási kiállásokra nem számíthatunk, s azt magunknak
kell élesztgetnünk a saját kiállásainkkal. A Wall Street előtt
állandóan tüntetés jön össze. Fiatalok el akarják foglalni a
bankárközpontot. Ilyen még nem volt. Nem hoz-e borús időt a
világkapitalizmusra Magyarország ilyen módon való leigázása, nem
lázítja-e fel a már félig leigázott és rejtélyes megbízottak kezére
adott országok, Görög- és Olaszország népét a magyar bukás és a
magyarországi mesterséges mannaeső? Ezek világpolitikai kérdések. Meddig
lehet elmenni egy ártatlan ország, egy csonkolt ország és egy többször
tönkretett nép további tönkretételében?
Ezek
most nem erkölcsi mentőkérdések, ezek most a leggyakorlatibb
felvetések. De van más is. A magyarság, a kormány, Orbán és az egész
java-nép előtt nincs másik lehetőség, csak az ellenállás. A
szembeszállás. Ez természetesen nem jelenthet visszapofázást, heccelést
és frázisokat. Hanem józan végiggondolást. Ha nem állunk ellen, gyorsan
bevonulnak – már a spájzban vannak –, nyélbe ütik és a világ észre sem
veszi, hogy már nem vagyunk. Ha okosan, esetleg valamilyen fél-csárdás
koreográfiával ellenállunk és időre játszunk, talpon maradhatunk. Az idő
most nem az USA-nak és kapcsolt részeinek dolgozik. Legyünk kövek! „A
kő marad.”
Éppen
azért, mert egy ekkora világerővel állunk szemben, amellyel nem tudunk
sem gazdasági, sem katonai, sem hatékony pusztán politikai erőt
szembeállítani, csak a belső lelki, erkölcsi és kulturális összefogás,
azaz egy belső magyar keresztény megmozdulás-sorozat, egy igazunk
tudatából fakadó, kitartó ellenállási mozgalom szegezhető szembe.
Mindenkit meg kell szólítani. Nincs kisember és nagyember. A
sekrestyésre éppen úgy szükség van, mint a papra. A harangozók pedig
harangozzanak.
A
magyarságon 1956 óta nem futott végig semmilyen szent láz. Most fusson,
mert a veszély végsőbb, mint akkor volt. A húzódozókat meg kell győzni,
a trombitásoknak meg kell fújniuk a harsonákat, az értelmiségnek szép
szóval, hittel kell megszólítania a társadalmat, félre a sehová nem
vezető vitákkal, aki fél, inkább hallgasson. A máris átállókat arcul
kell legyinteni. Ez a „vagy-vagy” korszaka: vagy megmaradunk vagy nem.
Az
országmentő mozgalomnak szépnek kell lennie. Mindenki megérezheti ezt a
felemelő új tartalmat, a végső magyar összefogás szépségét, aki
besorakozik és végigkanyarog, hullámzik vele és benne a kicsi országon. A
miénken.
Forrás: MIÉP
|