Kedves Magyar Ifjak!
A Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP)
Csurka István halála után ma megtartotta a XVII. Országos Gyűlését, ahol
az alábbi eredmények születtek:
A mai eredményekben egy új lehetőséget és egy új korszak
kezdetét láthatjuk. Sajnos az elmúlt években az Ifjúsági Tagozatról keveset
lehetett hallani, így az nagy eredmény, hogy az elmúlt két rendezvényen
(augusztus 20. és október 23.) az IT lehetőséget kapott arra, hogy
képviseltesse magát.
Az IT lassan ugyan, de gyarapodik. Hódmezővásárhelyen már alakulóban
van egy alapszervezet, melynek tagjai az anyapártba is belépnének és
Miskolcon is esélyes a tagozat felállítása.
Nekünk
az a feladatunk, hogy tovább vigyük azt a zászlót, amit Csurka István
1993-ban kibontott, hogy bebizonyítsuk azt, hogy a magyar nemzeti
radikalizmus nem szélsőséges eszme, melyet csak ésszel, szívvel és
lélekkel lehet képviselni, illetve, hogy az ifjúságot rávezessük az
egészséges nemzeti öntudatra, melynek alapjai a magyar földhöz, a magyar
kultúrához, a magyar történelemhez, a magyar nemzethez, a családhoz,
Istenhez és a Szent Koronához való hűség.
Szeretnénk az IT
tagságát bővíteni, így bárki, aki tud olyan fiatalról, aki még tudja
ebben a globalista világban, hogy mit jelent magyarnak lenni és akit még
nem fertőzött meg a kozmopolita, liberális és anarchista fertő, az
jelentkezzen az alábbi elérhetőségen: miep.ifjusagitagozat@gmail.com
|