1956 – Hősök és hóhérok írta Wass Albert (The Hungarian Quarterly, USA, October,1986) /ford.: Kovács Attila Zoltán/ Harminc esztendővel ezelőtt Közép-Európának, talán még magának a
Szovjetuniónak a sorsa is egy vékony szalmaszálon függött, mely
bármikor elszakadhatott volna, s akkor megszabadította volna a világot
a kommunista mételytől. Ezt a ritka történelmi eseményt, mely tele volt
addig soha nem látott lehetőségekkel, az egyik leghősiesebb és
bizonyosan a legpatetikusabb forradalom váltotta ki, melyet a világ
valaha is látott. Ez az 1956. októberi magyar forradalom, melyet az
ifjúságnak a szabadság utáni ösztönös lelkesedése táplált.
Ez volt a történelem folyamán az egyetlen olyan feljegyzett forradalom,
melyben mindkét nem tagjai, 11 éves kortól felfelé ezrével vettek részt
tevékenyen, saját maguk által szervezett harci alakulatokban. Tankokat
robbantottak fel, gépfegyvereket kezeltek, és kiszorították Budapestről
az orosz katonákat, miközben szovjet katonák ezreinek tiszteletét és
együttérzését vívták ki, akik dezertáltak alakulataikból, hogy együtt
harcoljanak velük egy "szabadságnak" nevezett eszményért, amit ők maguk
soha nem éltek meg, mégis képesek voltak azonosulni vele saját
ifjúságuk veleszületett hajlama okán. Ma, harminc évvel később,
gazdag és inspiráló irodalom áll rendelkezésre, mely leírja ennek a
heroikus küzdelemnek egyes fejezeteit. Igazán sajnálatos, hogy a világ
angolul beszélő része még mindig nem férhet hozzá ehhez a kortárs
eposzhoz, mivel az amerikai kiadók nem hajlandók felkavarni a
"liberális uralkodó osztályt", amely immáron egy évszázada puskával a
kezében sírbakol az amerikai közvélemény felett, gondosan őrizve a
kínos titkot, miszerint az emberiség felszabadulásáért folytatott
mindkét győzedelmes világháború a tárgyalóasztaloknál vereséggel ért
véget. A jó öreg Joszif Sztálinról és segítőiről kiderült, hogy
gengszterek és gyilkosok, és az "idealisták", akik segítséget
nyújtottak nekik emberek millióinak leigázásához, a valóságban csupán
eszközök voltak egy addig soha nem látott mértékű tömeggyilkosságban.
Ezért a szabadságért küzdő gyermekek ezreinek hősies sagája tabutéma,
mert felzaklathatja az "érzékeny szíveket", akik akarva vagy
akaratlanul okozói voltak az 1956-os magyar forradalom véres bukásának,
és bizonyos értelemben 50. 000 fiú és leány brutális kivégzéséért is
felelősek lehetnek. Két kritikus hét volt 1956 októberében, amikor
az egész világ, főleg Kelet- és Közép-Európa lakói lélegzetüket
visszatartva várták, mit cselekszik majd Amerika. Lengyelország,
Ukrajna, Csehszlovákia, Románia lakói, a Szovjetunión belüli leigázott
népek, maguk az orosz emberek is készek voltak lerázni magukról a
"kommunista igát" – egy olyan uralmat, amelyet sokkal parányibb
kisebbség irányított, mint amit ma a fehérek Dél-Afrikában képviselnek.
Készek voltak, de elég bölcsek ahhoz, hogy várjanak egy jelre, mely
biztosította volna őket arról, hogy az 1944 - 45-ös események nem
ismétlődnek meg. Nem feledték el a vérest megtorlást azokkal szemben,
akik megkísérelték kihasználni a háború nyújtotta lehetőséget arra,
hogy kivívják nemzeti függetlenségüket: a 200.000 ukrán, 150.000
lengyel és 150.000 horvát megkínzását és kivégzését, hogy csak néhányat
említsünk a kommunisták által a II. világháború után véghez vitt
tömeggyilkosságok közül. Ezek a rettenetes emlékek a szabadság után
sóvárgókat igen óvatossá tették. Minden szem Washingtonra irányult:
elismeri-e az amerikai kormány Magyarország forradalmi kormányát addig,
amíg szabad választásokat lehet tartani? Tényleg segít-e majd Amerika
azokat, akik magukon segítenek, ahogy a Szabad Európa Rádió és az
Amerika Hangja ígérgette éveken át, több nyelven? Aztán jött a sokk:
az Egyesült Államok kormánya nem ismerte el az új magyar kormány
nagykövetét a magyar állam új, ideiglenes képviselőjének. Kétheti
várakozás után a Vörös Hadsereg teljes erejével tért vissza, és néhány
napon belül elfojtotta a felkelést. Ma már bizonyított tény, hogy a
szovjet hadsereg főparancsnoka szükségesnek tartotta elhitetni a
megszálló katonákkal: a brit imperialistákkal harcolnak a
Szuezi-csatornáért, azért, hogy megakadályozzák a magyar fiatalság
iránti együttérzés okozta tömeges dezertálást. Szemtanúk arról
számolnak be, hogy az orosz katonák erősködtek, hogy Budapestnél a Duna
a Szuezi-csatorna, amelyet a britek uralma alól kell felszabadítaniuk. A
forradalom leverése után Andropov – a Szovjetunió képviselőjeként – és
Kádár, a bábkormány feje, akit Andropov ültetett a hatalomba, olyan
büntető tisztogatást vittek végbe, mely a magyar nemzet teljes
történelme során csak az 1945 - 46-os eseményeihez mérhető.
Százötvenezer magyart végeztek ki, ítéltek munkatáborra vagy
deportáltak a Szovjetunióba; köztük ötvenezer 11 - 17 év közötti
gyermeket. Ezeknek a gyerekeknek egy része évekig várt szovjet
börtönökben arra, hogy bűnözőként felakasszák őket, azt bizonyítandó,
hogy a Szovjetunió "civilizált ország", ahol 18 év alatti gyermekeket
nem lehet kivégezni. Tudjuk jól, hogy régi sebeket feltépni sosem
népszerű cselekedet. Mindazonáltal a jövő érdekében fontos, hogy ne
feledjük, kik a jók és kik a rosszak. Különösen azért, mivel az
amerikai sajtó liberális hatalma értesüléseit bizonyos
belügyminisztériumi "forrásokra" alapozza, és azon tüsténkedik, hogy
elhitesse az amerikai emberekkel azt, hogy Kádár, Magyarország
kommunista ura gyengéd és jóakaratú atyja népének, és sikeresen túljár
orosz gazdái eszén azáltal, hogy lassanként szabad piacgazdaságot épít
fel Magyarországon. Azzal talán egyetérthetünk, hogy Kádár bizonyos
mértékig enged a nép nyomásának, és talán keményen munkálkodik azon,
hogy bizonyos fokú jólétet teremtsen, csak hogy befogja a szájukat.
Azonban nem lehet és nem szabad elfelednünk, hogy harminc esztendővel
ezelőtt ő volt az az önkéntes hóhér, aki vakon végrehajtotta Andropov
parancsait és 50.000 gyereket juttatott bitóra. Van egy magyar mondás, mely szerint kutyából nem lesz szalonna. El ne feledjük ezt! Magyarország
történelmében, ahogy bármely más nép történelmében is, vannak hősök és
vannak hóhérok. A nemzet, de az egész emberi faj sorsa is attól függ
teljes egészében, hogy a jövőben e kettő közül melyik lesz hatalmon.
|